- Details
EKE Art-Marosvásárhelyen
Kedves természetjárók,
Az EKE Art az Erdélyi Kárpát Egyesület Marosvásárhelyi Osztálya által kétévente megszervezett EKE-fotosainak seregszemléje.
Örömmel tudatjuk, hogy a megnyitó 2005. november 4-én lesz a marosvásárhelyi Radióstudióban lesz 18 órától. A kiállítás december 2.-ig látogatható.
Szeretettel várunk, a szervezők nevében, Foit Monika
Az alábbiakban a kiállítandó képek jegyzékét tesszük közzé.
- Details
Az egy hónapos, nyári Kalandtúra Keresztül Magyarországon 2005. nevet viselő program adta az ötletet a Gyilkosto Adventure tagjainak, hogy a vidék természeti adottságait kihasználva, első alkalommal egy harmincórásra tervezett túlélőtúra megszervezésére vállalkozzanak. A különösen jó fizikai erőnlétet igénylő túrához "amint bebizonyosodott" azonban nagy kitartás is szükségeltetett. A szervezők a Gyergyószentmiklós melletti négyes kilométerkőnél lévő motelnél szombat reggel (október 8-án) adták meg a startot a versenyzőknek, akik előzőleg dr. Aszalos Előd sürgősségi orvos és Kedves Jutka hatodéves orvostanhallgató jóvoltából átestek a kötelező orvosi vizsgálaton. A jól felkészült, edzett jelentkezők hatvan kilométer gyalogutat tettek meg, majd ötven kilométernyi kerékpározás várt rájuk, ügyességi, kötéltechnikai feladatokat kellett megoldaniuk, sziklát másszanak és huszonegy ellenőrző pontot megtaláljanak. A feladatot nehezítette, hogy bár a rendezvény idejére szép, tiszta időt fogtak ki, azért éjszaka a hőmérő higanyszála fagypont alá süllyedt.
- Details
Értesíteni szeretnénk Benneteket, hogy a fotókiáltás megnyitója objektív okokból november 4-re napolódik el. Ma este, október 17-en zajlott le a zsűrizés. A három fotóművészből álló zsűri - Molnár Zoltán EFIAP PSA ***, Kerekes István AFIAP MFVSZ es Kerekes Peter Pál AFIAP MFVSZ -összesen 10 díj odaítéléséről döntött, három kategóriában: táj-természetjárás, élővilág és honismeret-néprajz.
A kiállításra összesen 177 kép érkezett, 8 EKE osztálytól. Ebből mintegy 66 kerül kiállításra. A zsűri véleménye szerint a képek többsége egészen magas színvonalú volt.
A nyertes és kiállítandó képek listáját a hét folyamán közöljük.
Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani minden EKE osztálynak és minden kedves pályázónak azért a komoly hozzáállásért, amit tanusítottak és további sikereket kivánni az EKEArt jövöbeni kiadásaira (reméljük sikerűl hagyományt teremteni ebből az akcióból).
A szervező bizottság nevében,
Foit Mónika
- Details
A természetjárás teljesítménytúrázás népszerűsítése érdekében és a Csíki havasok valamint a Nagyhagymás megismerésének céljából túrát szervez a Csíkmenasági Közösségmegtartó Egyesület (M.E.GY.) a Csík Terület Ifjúsági Tanácsa társszervezésében (CSTIT).
Időpont: 2005. október 21-23
A teljes táv: 60 kilométer hosszú, amely a Kárpátok főgerincén halad végig,
Szint idő: 15 óra (első nap 10 óra, második nap 5 óra).
Szintemelkedés: 1600 méter.
Útvonal: Csíkmenaság, Hallgatódomb, Szellő, Gyimesi-átjáró, Lóvészi-átjáró, Kondra-teto, Naskalat, Terkői-átjáró, Terko, Öcsém, Egyeskoi menedékház.
A benevezési díj 150000 lej. (5,2 ")
Csomagszállítást nem biztosítunk. Ez azt jelenti, hogy mindenki a hátizsákját "teljes felszereléssel- magával viszi.
A benevezési díj magába foglalja az első esti protokollt és szállást az iskolánál, a harmadik napi fogadtatást az Egyeskonél, emléklapot, útleírást, fénymásolt térképet.
Visszajelzést várunk október 10-ig a következő személynél:
Szőcs László: (+40)0788-262148 (mobil),
- Details
Örömmel értesítünk benneteket, hogy 2005 október 21-22-23.-án megrendezésre kerül a III. ROFTT. Egy gyönyörű, változatos vidékre szervezett, tájékozódási túlélő túráról, versenyről van szó. Sokak új, nagy kihívásnak tekintik a Gyilkostón megszervezett III. ROFTT-ot! Gyere el Te is! Hozd el csapatod! Itt a helyed! A kalandok végtelenek! Mindenkit sok szeretettel várunk, aki kedvet érez a túrázáshoz, a játékos csapatversenyhez, a kihíváshoz! A kezdőknek is megvan a nyerési esélyük!!! Ez ne tartson vissza a részvételtől !!!
A túra helyszíne: É-K Hargita megye (Erdély), Gyergyói havasok, Románia
Ideje: 2005. október 21"22"23. (péntek"szombat"vasárnap)
Jellege: Kötetlen pályás, pontbegyűjtős stratégiai-, tájékozódási verseny
Szervezők: RITTE
- Details
Kedves Annamária, az Erdélyi Kárpát Egyesület tagja vetítést tart "Az Alpok szerelmese" címmel. A több száz fotó féléves veronai egyetemi csereprogram ideje alatt készült - olasz, osztrák, francia es svájci Alpok, valamint Mont Blanc-beli élményeiről.
Helyszín: Bolyai Farkas Líceum díszterme,
Szept. 28-án, szerdán 18 órától.